Pharmapromo Kft.

huen

Tevékenységek

Súlypont – a súlykontroll

A súly monitorozása a legfrissebb kutatások szerint különös jelentőséggel bír: azokat, akik rendszeresen mérik testsúlyukat, illetve figyelemmel kísérik annak változását, kevésbé fenyeget az elhízás veszélye. Továbbá az American Journal of Preventive Medicine című szaklap mobil alkalmazások segítségével történő fogyással kapcsolatos tanulmányának vezetője szerint: „Kutatásunk bizonyította, hogy a készüléken keresztül történő kapcsolattartás hasznos lehet azok számára, akik rendezni szeretnék testsúlyukat”.[1]


Az emberi test súlyát nagyon sok tényező befolyásolja. Függ a só/étel/folyadék beviteltől, székletürítéstől, napi mozgástól, stb., így szinte minden méréskor más-más kilogrammal szembesülhetünk a mérlegen. Fokozottan igaz ez a fogyókúra időszakára, amikor is a szervezet minden plusz bevitt kalóriára súlygyarapodással reagál, de összességében a súly lassú mértékű, de folyamatos csökkenése figyelhető meg.

Így kizárólag a mért adatok alapján, hosszú távon nehéz a súly alakulását nyomon követni. Ezért született meg új alkalmazásunk, a Súlypont. Az App Store-ban és a Google Play-en ingyenesen elérhető, magyar nyelvű, jelszóval védhető alkalmazás lehetőséget ad, hogy napi szinten rögzítsük a testsúlyunkat, nyomon kövessük valós súlyunkat, és hogy melyik BMI kategóriába tartozunk. A figyelemfelkeltő design és a szemléletes grafikonok mellett a felhasználói élményt az is növeli, hogy a felület testre szabható, több színséma közül választható ki a leginkább hozzánk illő.

A valós súly vonal egy trendvonal, a súlyváltozás trendjét követi nyomon, a külső tényezők okozta nagyobb eltéréseket is figyelembe véve kerül megjelenítésre. A kapcsolat tehát a súlyadatok és a valós súly trendvonal között nagyon fontos: ha csak rápillantunk a diagramra, láthatjuk a napi súlyingadozásunkat, míg a valós súly vonal pontosan mutatja súlyváltozásunk trendjét, azaz hogy összességében felfelé vagy lefelé változik a súlyunk hosszabb időtartamot figyelemmel kísérve. Előfordulhat, hogy a napi súlyadat elkeserítő lenne, de ha összességében nézzük a trendet, nem téveszthető szem elől a tényleges súlyváltozás.

A jól ismert BMI számítás is elérhető a Súlypont appban, csak a magasság adatot szükséges megadni és az alkalmazás kiszámítja, hogy jelenleg mely BMI kategóriába tartozunk, illetve azt is nyomon követhetjük, hogy ez az adat hosszabb távon hogyan változik.

Mindenkivel előfordult már, hogy egy rossz mozdulattal kitörölt fontos adatokat a telefonjából. Ennek megelőzésére biztonsági mentés funkcióval (Exportálás e-mailben) látták el a fejlesztők az alkalmazást, így a „balesetek” megelőzése érdekében érdemes rendszeresen lementeni a rögzített adatokat, amelyek így később visszaállíthatók.